A szegény ember legkisebb fiát a bátyjai csak kinevetik, mégis ő nyeri el végül a fele királyságot. A mesékben mindig győzedelmeskedik a legkisebb, a kicsúfolt, a lenézett – ez a valóságban azonban csak nagyon ritkán van így.

Gyerekcsoportokban gyakran van egy kipécézett tag: valaki, aki gyengébb vagy más, mint a többiek.

Mert kövér, dadog, szemüveges, balkezes, ügyetlen – tehát van valamilyen tulajdonsága, aminek alapján ki lehet választani, és meg lehet gyötörni. Ehhez a gyötréshez a csoport többi tagja többféleképp csatlakozhat: lesznek, akik időről időre elgáncsolják, vagy épp megverik, mások inkább szóban bántják, ravasznál ravaszabb csúfolódásokat találnak ki, vannak, akik épp csak élvezik a helyzetet, vagy akár videóra veszik a jelenetet, hadd nézze meg a közösség minden tagja újra meg újra röhögve. És ott van még a társaság többi tagja, akik nem élvezik ugyan annyira, de nem tesznek ellene semmit. Nem mondják azt a főkolomposoknak, hogy ezt már nem kéne, vagy nem szólnak a tanárnak, hiszen félnek, hogy akkor ők lesznek a következő célpont.

Ilyen csoport lehet akár egy egész osztály, de már 2-3 gyerek között is kialakulhat ilyen veszélyes viszonyrendszer. A baj az, hogy ezek a legkisebb királyfiak a valóságban ritkán győznek: ők magukba szívják a veréseket és a megaláztatásokat, és vagy szörnyű gyűlöletet építenek belőle mindenki más ellen, vagy elfogadják, hogy ők a mindenkori vesztesek. Ezeket az érzéseket pedig továbbviszik a felnőtt életükre is.

A gyötrés, a csúfolás, a cikizés, a verés, a szívatás nyomot hagynak még akkor is, ha nem maradnak fenn örökre az interneten. Ha úgy érzed, te vagy a célpontja a bántalmazásnak, vagy csak látod, amint mással ilyet csinálnak, keress szövetségest: akár egy barátot, akár egy olyan felnőttet, aki segíteni tud kibékíteni a többieket, megvédeni az áldozatot és érzékenyíteni a közösség tagjait mások érzéseire, problémáira. Elvégre a szegénylegény is segítőkkel tud csak győzni.